Egészségügyi tananyagok mindenkinek

“A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”

Kedves Olvasók!

Oldalammal elsősorban azoknak a diákoknak szeretnék segítséget nyújtani, akik egészségügyi szakközépiskolákban tanulnak, OKJ-s egészségügyi szakképzésben vesznek részt, vagy pedig az egészségügyi alapismeretek érettségire készülnek.

Tisztában vagyok vele, hogy néha szükség lenne egy kis vezérfonalhoz egy - egy tétel esetében, mikor az ember nem tudja, hogy hogyan is kezdjen hozzá a kidolgozáshoz. Én is voltam hasonló helyzetben, és akkor nem elég, hogy az emberre az érettségi vagy a vizsgák miatt hatalmas stressz hárul, de rengeteg olyan oldalt is végig kell olvasnia, ami nekünk, középiskolás és felnőtt egészségügyi szakképzős osztályoknak felesleges.

Az oldalamra igyekszem feltölteni a legnépszerűbb egészségügyi szakmák tantervét és követelményeit, a középiskolában illetve felnőtt szakképzésben tanult tananyagokat, illetve olyan kidolgozott tételeket, amelyeket én magam készítettem el, így bátran felhasználhatjátok saját érettségitekhez.

Mindenkinek kellemes böngészést kívánok, remélem segítségetekre lesz ez a kis csekélység, amit adni tudok! 

Legyen szép napotok :)

Elérhetőségem, keress bátran, minden visszajelzés érdekel:

egeszsegugy.hupont@gmail.com



FIGYELEM!!!!

Az alapmodulok tételei hamarosan hiánytalanul felkerülnek majd az oldalra!

Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy aki ápolónak, gyógyszertári asszisztensnek vagy gyógymasszőrnek tanul, és vannak kidolgozott szakmai tételei, akkor legyen szíves elküldeni nekem emailban, és így rengeteg embernek tud segíteni!

Légyszíves csatlakozzatok minél többen, tartsunk össze és segítsünk egymásnak!!!!



Kidolgozott aszepszis-antiszepszis tételek!!!!


Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások kidolgozott tételek! (nem saját kidolgozás, én is csak kaptam őket)


Egészségmegőrzés- egészségfejlesztés- egészségnevelés kidolgozott tételek!!!!!


Első ellátás- elsősegélynyújtás kidolgozott tételek!!!!


Interakció az egészségügyi ellátásban kidolgozott tételek!!!! 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 142
Tegnapi: 1 289
Heti: 4 825
Havi: 142
Össz.: 2 385 416

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Egészségügyi tananyagok mindenkinek - © 2008 - 2014 - egeszsegugy.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: eg - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »