Egészségügyi tananyagok mindenkinek

“A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”

1. kidolgozott aszepszis- antiszepszis tétel

Lakóhelyén nagy ellentéteket váltott ki a szelektív hulladékgyűjtők kihelyezése. A polgármester felkéri mint egészségügyi dolgozót, hogy beszéljen az emberekkel a szelektív hulladékgyűjtésről, érveljen a környezetvédelem mellett. Tájékoztassa a megjelenteket a környezetvédelemről és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról! A tájékoztató során az alábbi szempontokra térjen ki:

- a környezetvédelem fogalma, tárgya, feladata

- a környezetvédelem jogi szabályozása

- a környezetvédelem módszerei, eszközei, területei

- szelektív hulladékgyűjtés szabályai

___________________________________________________________________________

 

Környezetvédelem fogalma: A környezetvédelem az ember által okozott, vagy okozandó (megelőzni mindig olcsóbb!) kár minimalizálását jelenti a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember érdekében. A környezetvédelem olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amelyeknek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelőző állapot helyreállítása

A környezetvédelem jogi szabályozása

 

Az 1995. évi LIII. Törvény  A környezet védelmének általános szabályairól,

A 2000. évi XIII. törvény a hulladékgazdálkodásról

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról

1994. évi LV. törvény a termőföldről

Az 1996. évi LII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításár

A környezetvédelem módszerei eszközei, területei:

Területei: A leggyakoribb csoportosítás az érintett közeg alapján történik:

- Levegőtisztaság-védelem

- Vízminőség-védelem

- Talajvédelem.

 

A szennyezés jellege miatt külön terület a zajártalmak elleni védekezés, valamint külön

területnek számít a hulladék-kezelés, függetlenül attól, hogy levegő-, víz-, vagy

talajszennyezést okoz e.

 

Eszközei: Jogszabályok, szervezetek, gazdasági szabályozók, kutatás, fejlesztés,

szankcionálás megfigyelőrendszer, tudatformálás.

Szelektív hulladékgyűjtés  azt jelenti, hogy a háztartási hulladékokat anyag fajtánként külön gyűjtjük.

Gyűjtőszigetes gyűjtés: A gyűjtősziget olyan szelektív gyűjtési megoldás, ahol az egyes szelektíven gyűjtött anyagtípusok külön gyűjtőedényben kerülnek elhelyezésre. Az edények általában a hulladéktípusoknak megfelelően különböző színűek. A gyűjtőszigetek rendeltetésszerű használatában a speciálisan kialakított bedobónyílások mellett elhelyezett piktogramok segítik a lakosságot.

 

Zsákos, kukás gyűjtés: elsősorban a szerves hulladék és a csomagolási hulladékok gyűjtésének gyakori módszere. Leginkább kertes-, családi házas övezetben jellemző. Az egyes háztartások erre a célra kialakított gyűjtőedényzetet kapnak (zsák, doboz, kuka), amelyet a hulladékgyűjtő tájékoztatása alapján megadott időpontban a ház elé készítenek.

 

Hulladékudvar: kiszolgáló személyzettel rendelkezik, kerítéssel körülhatárolt, legtöbbször őrzött terület, nyitvatartási ideje van, a különböző hulladékokat a lakosság szállítja a helyszínre. A hulladékudvarok a háztartásban külön gyűjtött és beszállított hulladékot díjtalanul átveszik és gondoskodnak annak további kezeléséről, felhasználásáról.

 

Szelektív hulladékgyűjtés szabályai

 

Szelektív hulladék gyűjtésére alkalmas helyen szabaduljon meg a műanyag, az üveg, a papír és a szerves hulladéktól! A szelektív hulladékgyűjtés lényege, hogy a különválogatott hulladék újrahasznosításra kerülhessen, így csökkentve a környezet terhelését. Ehhez azonban kulcsfontosságú a szelektív gyűjtés szabályainak pontos betartása. A rendszer hibáját legtöbbször a különböző anyagfajták nem pontos szétválogatása okozza.


Ø Papír: Az újrafeldolgozás legfontosabb feltétele, hogy a papír ne legyen szennyezett vagy zsíros. További lényeges momentum, hogy a papíron kívül semmilyen más anyagfajta nem kerülhet a papír és karton gyűjtésére kijelölt edénybe.


Ø Műanyag: A gyűjthetőség és szállíthatóság szempontjából a műanyag háztartási hulladékok számára egy gyűjtőedény kerül kijelölésre, a szelektív gyűjtés keretein belül.


Ø Ételmaradékok

Mi kerülhet ebbe a gyűjtőedényekbe?
· Konyhai hulladékok; Zöldség- és gyümölcsmaradványok; Egyéb ételmaradványok.

Mit nem szabad az ételmaradékos gyűjtőedénybe dobni:
· Fóliák, műanyag csomagolóanyagok;
· Fém és műanyag tároló dobozt.


Ø Üveg: Az üveg az egyik leghatékonyabban hasznosítható anyag. A gyűjtési eljárások némelyike a színes és a fehér üveget egy edényben gyűjti, de léteznek külön gyűjtőedények is. Legtöbbször a megfelelő színkódos segítik az eligazodást.


Ø Szerves hulladékok: A komposztálás során egyes zöld hulladékokból – megfelelő kezelés mellett – biológiai folyamat útján komposzt keletkezik. A komposzt kiválóan alkalmas talajjavításra. A komposztálás célja a szerves hulladékok újrahasznosítása, kellemetlen szagok elnyomásával. Kiemelten fontos, hogy véletlenül sem kerülhet közéjük veszélyes hulladék, vagy annak csomagolása.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 240
Heti: 2 008
Havi: 1 483
Össz.: 4 869 325

Látogatottság növelés
Oldal: Aszepszis- antiszepszis 1. tétel
Egészségügyi tananyagok mindenkinek - © 2008 - 2024 - egeszsegugy.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »