Egészségügyi tananyagok mindenkinek

“A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”


Interakció az egészségügyi ellátásban

10. kidolgozott tétel


Munkahelyén több tanulási nehézséggel küzdő diákkal foglalkozik a munkája során. Beszélgessen el velük a tanulási szokásaikról! A beszélgetés során az alábbi szempontokat érintse: a tanulás és kondicionálás, a tanulás fajtái, a tanulás módszerek és szokások, tanulási rituálék


A tanulás


A tanulás azt jelenti, hogy az emberek valamiről többet tudnak, mint azelőtt.


Köznapi értelemben: az elsajátítás valamennyi formája, amelynek eredményeként az  egyén olyan ismeret, tudás, képesség  birtokába jut, amellyel  azelőtt  nem  rendelkezett.


Pedagógiai értelemben: az oktatás  során  elsajátított ismeretek, jártasságok  és  készségek  kialakítása,  képességek kifejlesztése.


Pszichológiai értelemben: minden (teljesítmény-, viselkedésbeli vagy tudásbeli) változás, amely külső hatásra, tapasztalásra,gyakorlás révén jön létre.


Formái:

-         elméleti

-         gyakorlati

-         jártasságok

-         készségek


Tanulás fajtái:

-         perceptuális (tájékozódás érzékszervekkel)

-         Pszichomotoros (mozgásos, lelki indíttatású)

-         verbális (összekapcsolom a fogalmat a szóval)

-         szociális (emberi kapcsolatok megtanulása)


Tanulás szintjei:

-         időleges (48 óra)

-         rögzült tudás (elő kell hívni)

-         Teljesítménytudás


Tanulási módszerek

Ismétlés: rövidebb időben többször, többször kevesebbet

Gyakorlás:

-         alkalmazó gyakorlás: meg tanult ismereteket kell többször alkalmazni

-         komplex gyakorlás: meg tanult ismeretekhez tudjuk kötni az új ismereteket


Ez a két módszer a legfontosabb, enélkül nincs tartós tanulás.


 Tanulás elvei, lépései:

-         az anyagot rendszerezem

-         nehezebb és könnyebb részek elkülönítése

-         nehezebb részeket többször átolvasni

-         reprodukálni kell


Tanulás külső feltételei:

-         alkalom a tanulásra

-          tanítás minősége (jól/rosszul tanítottak)


Belső feltételek: 

-         tanulás képessége

-          megértés, kitartás,

-         akaraterő, szorgalom


Eredményes tanulás nincs egyéni ráfordítás nélkül.

A tanulás feltételeivel fordítottan arányos az időráfordítás: minél több feltétel teljesül, annál kevesebb időre van szükség.


Tanulási rituálék/ A tanulás feltételei


Külső feltételek

-         megfelelő helység

-         íróasztal, ágy

-         világítás

-         óra

-         nyugodt lelki állapot

-         együnk, igyunk

-         szellőztetés, oxigén

-         osszuk be a tananyagot (a könnyű és röviddel kezdjük)


1. Először a tananyag áttekintése, mi van másnapra

-         kezdjük a könnyebbel és rövidebbel

-         ráhangolódási szakasz


2. Legnehezebb szakasz

-         amire a legtöbb időt szánunk


3. Bármi lehet

-         úgyis elfáradunk


Tanulnivalók közt tartsunk szünetet, menjünk levegőre, együnk csokit, szellőztessünk.

Lehet tanulási naplót csinálni.

Kulcsfontosságú az időbeosztás.


Rituálé: az a fontos, hogy a történések egy bizonyos, ritualizált módon menjenek végbe.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 72
Tegnapi: 240
Heti: 2 044
Havi: 1 519
Össz.: 4 869 361

Látogatottság növelés
Oldal: Interakció az egészségügyi ellátásban 10. tétel
Egészségügyi tananyagok mindenkinek - © 2008 - 2024 - egeszsegugy.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »